Látogass el!

Mivel ez a blog, valószínüleg nem fog folytatódni, ezért úgy gondoltam, hogy az egyik újabb törimhez  látogassatok el! Valójában ezért is hagyom ezt abba, túl sok blogot írok, és még mellé olvasok is, hogy legyen időm mindre:S Mivel itt nem igazán volt ötletem is, ezért gondoltam, ezt fogom abbahagyni/szünetelni, és a többire kicsit több időt fordítok. Szóval akit érdekelne, egy Harrys/Louis-os ( Nem Larry!) blog, az látogasson el erre az oldalra: http://harry-thenameofdestiny.blogspot.hu 
Köszönöm Mindenkinek aki kommentelt eddig, és annak is, akik olvasták, és véleményüket nyilvánították! : ) Nagyon jól estek, még a negatív vélemény is! :)
Leginkább köszönöm Adrynak  a sok kommentet, és a tippeket , és a bíztatást!

SAJNÁLOM!

Sziasztok!
Ötlet, és idő hiány miatt, eléggé lassan tudok hozni részeket, és így sem igazán vagyok megelégedve a blogommal. Sokszor változtatok a külsőn, az írásomon, de valahogy nekem ez a blog nem fog menni!
Mellesleg, eléggé kevés időm van, a suli, a sport, és egyéb dolgok mellett, szóval ne haragudjatok, de előre még nem látható ideig, a blog szünetel!
Ha nincs fejlemény, akkor véglegesen törölni fogom:"| Sajnálom!

11.rész

Sziasztok! Na itt az Igazi 11.rész! Jó olvasást, és bocsánat a késésért:SS

Másnap reggel kipihenten, de mégis pocsék kedvvel ébredtem. Megreggeliztem, aztán pakolásztam egy kicsit.  Elővettem egy sport táskát, és bele dobáltam pár napra való ruhát, és cuccot. Hívtam egy taxit, hogy vigyen ki a pályaudvarra, aztán kibaktattam az előszobába, és vártam. Mikor dudálást hallottam, kimentem, bezártam az ajtót, majd beültem az autóba..

Fél óra múlva már a vonat állomáson, a fél kilométeres sor végén voltam. Nem tanácsos későn indulni sehova..Mikor lement a sor,megvettem a jegyet Wolverhamptonba. Szerencsémre a vonat már bent állt, ezért felszálltam, és egy tök jó 1 személyes ablak melletti helyet elfoglaltam. Kényelembe helyeztem magamat, aztán már csak vártam, hogy oda érjek.

Egész úton agyaltam. A régi szép emlékeimet felidéztem,  amikor még kisgyerek voltam, és nem volt semmi gondom. Anyáék adták nekem a kaját, kaptam a játékokat, és éjjel nappal bámultam a Tv-t, vagy éppen a rajzfilmeimet néztem. A nővéreim körülöttem ugrándoztak egész nap, és bármit mondtam, ők megtették nekem. Aztán jött, hogy anyát kirúgták a munka helyéről, és ez teljesen lelombozta. Őrülten keresgélt éjjel nappal új állásért, aztán mikor megtalálta álmai melóját, úgy döntött, hogy az fontosabb lesz neki, mint a családja. Apa éppen ezért mikor én 11 éves voltam elhagyta, így maradtam rá a nővéreimre. Persze, ők felnőttek, de addig nem hagytak el, amíg el nem költöztem. Kíváncsi vagyok, hogy még anyánál laknak-e.  Rég beszéltem már velük, és már eléggé hiányzanak. Alig várom hogy láthassam őket.

Pár óra múlva leszálltam a vonatról, és átszálltam egy taxiba, ami anya háza előtt rakott le. Megigazítottam a hajamat, a ruhámat, és egy nagy vigyorral a ház ajtaja felé közeledtem. Mikor oda értem bekopogtam, de hosszú idő után sem nyitották ki. Mi van velük? Elköltöztek talán? Nem...a garázs nem üres.  Körbenéztem, aztán hátat fordítottam. Gondoltam sétálok egyet aztán vissza jövök. Mikor leértem a lépcsőn, ami a bejárati ajtó előtt volt, kinyílt az ajtó.

-          Liam?! – hallottam meg egy ismerős hangot.

-          Nem...én Anonymus Fernandus vagyok. – vigyorogtam és felé fordultam.

-          Öcsikéém. – ugrott a nyakamba Ruth.

-          Hiányoztál – öleltem szorosan magamhoz.

Nem mondott semmit, csak ölelt, és közben könnyezett.

-          Ruth ne sírj kérlek. – nevettem el magamat, ő pedig megragadott, és befelé ráncigált.

Leültetett a kanapéra, és felrohant az emeletre. Én csak nagyokat pislogva figyeltem, aztán egyszer csak anya feje jelent meg a lépcső mögül.  Egy hatalmas vigyor terült el az arcomon amint megláttam.

-          Úrsiten..kisfiam.. – kezdett el dadogni, én pedig csak felálltam, és néztem őt. Persze a vigyor leghervadt a számról.

-          Szia anya. – mondtam, és intettem neki egyet.

-          Mi történt veled?  - mért végig ijedten.

-          Börtönben voltam. – válaszoltam lazám, és vissza akartam ülni a kanapéra, de anya megállított.

-          Gyere ide – lépett közelebb, majd kitárta  karjait, én pedig éltem az alkalommal, és megöleltem.

Olyan rég volt már, hogy anya kifejezte azt, hogy szeret. Talán mikor 16 éves voltam..akkor ölelt meg utoljára, és adott puszit a fejem búbjára, mint most.

-          Kisfiam..soha többet ne mondj ilyen hülyeségeket... – puszilta meg még egyszer az arcomat.

-          Mármint mit? – kérdeztem, és elengedtem az ölelésből.

-          Ne mondj olyat, hogy te és a börtön. Hisz nézz csak magadra, olyan a lelked mint egy kisgyereké. – vigyorgott rám, nekem pedig akkor esett le.

-          Felmegyek Nicolához és Ruthhoz jó? – kérdeztem, és már indultam is fel.

A ház teljesen ugyanúgy nézett ki, mint amikor utoljára voltam itt. Ugyanazok a képek lógtak a falon. Amikor Nicola megkapta a bizonyítványát a gimnáziumban, amikor megnyertem a kémia versenyt, mikor Ruth röplabdázott, és a többi. Kiskori fényképek. Végig néztem a falon, és találtam még egyet. Egy olyan képet, amit talán még sosem láttam.  Az egész család rajta volt. Anya a kanapén ült, mellette apa. Ruth és Nicola támaszkodott a kanapé támláján, én pedig apu kezében voltam, még talán csak 1 éves lehettem. Leemeltem a falról, és tanulmányozni kezdtem. Egészen elmerültem benne. Sok mindenen gondolkoztam. Bántott a dolog, hogy majdnem apa nélkül nőttem fel,  és hogy most azt se tudom róla, hogy él-e még. Elterveztem, hogy rá fogok kérdezni anyánál, de fogalmam nincs mit válaszolna.

-          Liam! – ordított nekem Nicola – Úrsiten de megváltoztál – nézett ő is végig rajtam.

-          Miért mondja mindenki ezt? – nevettem, és őt is megöleltem.

-          Figyelj Liam..öhm..anyának nem mondtuk el..hogy..- kezdett dadogni, én pedig csak bólintottam.

-          Feltűnt.

-          Sajnálom..csak...egyedül ez hiányzott volna. Teljesen ki van borulva mostanság...

-          Semmi gond, csak aztán..ne legyen ebből balhé – kacsintottam – Na de...még szabad a régi kis szobám?

-          Menynél csak. – mutatott a régi szobám ajtajára Nic.

Odasétáltam, majd lenyomtam a kilincset, és amint benyitottam elárasztottak a szép emlékek.  Körbenéztem, és minden ugyanúgy állt, mint ahogyan itt hagytam. Az ágyamon a szerencse hozó kis plüss mackók, amikből mindig egyet vittem versenyekre, a falon lévő Batmanes nagy matricák, az asztalon a Toy Story-s asztaldíszek, a csilláron lógó CD-k, a fekete csíkos szőnyegem,sőt még a fali szekrény is teljesen ugyanúgy volt berendezve. Ledőltem az ágyra, és onnan néztem a plafont. Még a régebben feldobált festék golyók nyomai is ott voltak. Még ha gyerekes is, átöleltem a régi nagy mackót, amivel mindig aludtam, és csak bámultam a szobában jobbra balra. Nagyon hiányzott!

I am Sorry.

Sziasztok! 
Amit gondolom rájöttetek az előző rész csak egy poén rész volt, április elseje alkalmából... ami abban volt, abból semmi nem történt meg ebben a történetben!
Utólag pedig bocsánatot kérek mindenkitől..kicsit késni fog a következő rész! Legkésőbb Holnapra kész lesz! :)

11.rész

Másnap reggel felkeltem, és eléggé fáradtan, és rossz kedvvel keltem. Össze pakoltam egy bőröndbe, aztán lementem a konyhába reggelizni. Miután végeztem, gyorsan hívtam egy taxit, és sietve még elszaladtam fürdeni. 15 perc múlva a taxi dudált a ház előtt, én pedig bezártam az ajtót, majd beültem a kocsiba. 
Mikor megérkeztem a reptérre, megvettem gyorsan a jegyet, majd felültem a gépre. Szerencsére sikerült kifognom egy olyan időpontot, amire még maradt jegy, és hamarosan indul. 
Elfoglaltam a helyemet, majd előpakoltam a fejhallgatómat, és a telefonomat, és kizártam a külvilágot. Az ablakon kifelé bámultam, aztán egyszer csak felszállt a gép. Nagy vigyorral az arcomon néztem, ahogy eltávolodunk Londontól. Mikor elég magasba kerültünk, kikapcsoltam az övemet, és elszaladtam mosdóba.  Éppen visszafelé sétáltam, amikor megremegett a talaj alattam. Visszarohantam a helyemre, leültem, és elhúztam a függönyt. A felhőktől lefelé haladtunk...
" Kérek mindenkit, ne pánikoljanak, megoldjuk a veszélyt" - mondta be egy férfi hang a hangos bemondóba. 
- Milyen veszély?! - kiáltottam fel, mire mindenki sikítozni kezdett. 
Gyorsan a vezető fülke felé rohantam, ahol a pilóta próbálta felfelé húzni a kormányt, kevés sikerrel. Ijedten néztem amit csinál, majd láttam, hogy közeledünk a földhöz. Egyszer csak becsapódott a gép, és minden elsötétült.....

Boldog Április elsejét:) Holnap jön új rész! :)

10.rész

Kicsit soká, de ötlet hiány miatt, csak mostanra sikerült:|| Jó olvasást:) 

El voltam képedve. Nem tudtam elképzelni, hogyan lettek pont Ők híresek. Egyből beütöttem a nevüket a keresőbe.  Egymás után olvastam az oldalakat, és a híreket róluk. Lehetetlen. Nem lehet igaz, hogy míg én a sitten rohadtam, ők addig az x-faktorban sikereket arattak.  Kattogtattam tovább a cikkek között, amikor egyen magakadt a szemem.

„Harry Styles és a hattértáncos?

A héten egyik nap Harry Stylest egy igen ismerős lánnyal látták az egyik ismert kávézóban. London fő utcáján lévő Starbucksban látták a híres énekest, az x-faktorban volt háttér táncosukkal, Danielle Peazerrel.  Sokan egyből  fellázadtak a két ember találkozására, de még semmi sem garantált.

„@Harry_Styles  nagyon jól éreztem magamat ma. Köszönöm a meghívást xx.” – Írta Danielle twiterre, ám ezt a tweet-et fél órán belül ki is törölte.  Többen mondják, hogy  több is lesz köztük, ám mikor Danielle-t megkérdeztük, eléggé egyhangúan válaszolt.

„Nincs köztünk semmi, nekem barátom van, aki sajnos most nem lehet velem. Csak meghívott kávézni, én pedig elmentem. Nem kell ebből semmit sem átírni.” – nyilatkozta az egyik rajongónak.

Mint később az kiderült, Danielle pasija, Liam Payne,  a srácok régi barátja, börtönben ül.”

Szemeim elkerekedtek, és csak néztem a laptop képernyőjét. A következő pillanatban viszont már a földön landolt, én pedig az ablakhoz sétáltam. Rettentően ideges voltam.  Fájt, hogy Danielle Harryvel találkozgatott, de mégis jól esett, az, amit nyilatkozott.  A hajamba markolva ültem az ablak előtt, és gondolkoztam. Teljesen kikészültem.  A szakítás, és a rengeteg új információ olyan zűrt kevert a fejemben, amit épp eszű ember nehezn bír ki.  Felálltam az ablak elől, és az összetörött laptopomhoz sétáltam. Összeszedtem a darabjait, majd egyszerűen a kukába dobtam, és a konyhát céloztam meg. Kivettem a hűtőből egy üveg piát, aztán lefagytam. Nem. Nem fogom újra megtenni. visszaraktam, aztán ledőltem a kanapéra.  Az agyamon átfutott minden rossz és jó emlék, amit Danivel töltöttem, és a könnyek csak úgy dőltek a szememből.  Visszaemlékeztem, hogy hogyan kezdődött a kapcsolatunk. Emlékszem még arra a napra a suliban.

*visszaemlékezés*

Éppen az utolsó órámról jöttem ki, amikor az igazgatóba ütköztem. Nagy vigyorral állt velem szemben, én pedig ijedten bámultam. A szeme végül a mellette álló göndör hajú lányra tévedt. 

-          Liam, egy feladatot bíznék rád. Ő itt Danielle. – mutatott a lányra – Szeretném, hogyha körbevezetnéd ma vagy holnap az iskolában, mivel mától a te osztályodban fog tanulni.

-          Rendben. – mondtam, az igazgató pedig megköszönte és lelépett.

-          Szóóval...Danielle vagyok – nyújtott felém kezet, én pedig csak adtam neki két puszit.

-          Mi felénk így szokás. – vigyorogtam. –  Lenne kedved sétálni egyet? Mesélhetnénk egymásnak magunkról.

-          Rendben, de most haza kell menjek, mert anyukám ki fog készülni. Pár napja költöztünk ide, és nagyon félt. – mondta. – Szóval ne haragudj, szia. – mondta, és elsétált mellettem.

Az a napom, boldogan telt el, másnap pedig megbeszéltünk egy találkát Danivel. Pár órás séta után, mindent meg tudtam róla, és ő lett a legjobb barátnőm. Akkor még nem jártunk. Egyikünk sem táplált érzelmeket a másik iránt, viszont rá körülbelül 2 évvel, összejöttünk...

*jelen*

Felrohantam a telefonomért az emeletre, mivel csörgött. Felkaptam az íróasztalomról, és ismeretlen számot mutatott.  Sosem szoktam felvenni, ezért most is csak kinyomta, aztán feltűnt, hogy le van merülve.  A fiókomból turkálni kezdtem, mivel ott van minden olyan tárgy, amit általában használok, és a kezembe akadt egy doboz. Pontosabban gy cigis doboz. Még Zayn felejtette itt egyszer, aztán bevágtam ide. Régen sokat mondta, hogy megnyugtatja őt a cigizés, és kiürül az elméje, ezért úgy döntöttem, kipróbálom. Bulikon nagyon ritkán szívtam egy egy szálat talán, de azokra szinte nem is emlékszem. Kivettem egy szálat a dobozból, és a mellette lévő öngyújtóval meggyújtottam, és az ablakhoz álltam. Mélyeket szívtam belőle, és tényleg jó érzés volt. Végül mikor elégett a csikk, elnyomtam, és ledőltem az ágyamra. Agyaltam egy kicsit, aztán arra jutottam...Holnap meglátogatom a szüleimet, és a nővéreimet. fellázadtak a két ember találkozására, de még semmi sem garantált.

ézóban. London főutcáján lévő Starbucksban lá