3.rész.
Eltelt még egy hét. Kezdtem kicsit magabiztosabban mozogni az udvaron és az ebédlőben is. Bár kezdtem ellazulni a börtönben, még mindig nem mertem az emberekkel beszélni. Szinte csak kikerültem őket, mikor a közelemben sétáltak el, igaz nem mindig sikerül. Múltkor is majdnem magamra haragítottam a náci csapatot azzal, hogy véletlenül neki ütköztem az egyik tagnak Christophernek. Eléggé felidegesítette magát, de a csapat vezér engedélye nélkül nem üthet meg senkit. Ez mentett meg engem.
Ez a nap sem telt máshogyan a többitől. Benn ültem a Cellában, és könyvet olvastam. Minden második nap lehet menni a könyvtárba, én pedig éltem az alkalommal, és mindig kivettem 2 könyvet. Amióta itt vagyok, már vagy 10et ki is olvastam. Érdekesek, ezért mostanság megszállottjuk lettem. Jusper néha hülyének is tart, de nem érdekel.
- Liam! Jössz ki az udvarra? – kérdezte Ben, miközben lapozgattam.
- Ööööhm. 10 perc és lenn vagyok. – mondtam, majd leraktam a könyvet, és átöltöztem.
Lerohantam a lépcsőn, és kimentem az udvarra. A szokásos helyünkön ült Ben, és nézte, ahogyan a többiek megint vitatkoznak valamin. Leültem mellé, mire ő rám nézett, és vissza a tömegre.
- Sosem tudom megérteni, hogy miért csinálják ezt. – mondta, és közben még mindig bámulta őket.
Csak bólintottam. Rengetegszer elmondja nekem, hogy hülyeségnek tartja, hogy idebenn meg kell verekedni a hírnévért. Neki jó az is, hogyha elbújik a nagy tömegben.
- Azt ne mondd, hogy nem élveznéd, hogy ott legyél köztük. – néztem rá vigyorogva, mire elnevette magát.
- Soha nem akarok oda kerülni. – nevetett fel hangosan. – Miért, te talán közéjük akarsz tartozni?
- Szívesen kipróbálnám. - néztem rájuk – De nem hiszem, hogy sokáig bírnám.
Vállat vont, majd elindult befelé. Én ott maradtam a padon. Kicsit ücsörögtem, majd én is a cella felé vettem az irányt. Már hívogattak a könyveim. Leültem az ágyra, mire kopogtak rácson.
- Payne! Az igazgató hívat téged. – mondta, mire felpattantam, ő pedig szokáshoz híven rám rakta a bilincset.
Elvitt valami szobához, majd belökött az ajtón, és leültetett. Várta egy jó ideig, majd megjelent egy öregedő, ősz hajú férfi.
- Liam Payne? – kérdezte, majd leült velem szembe a székébe.
- Igen.
- Drew Mattheo vagyok, a börtön igazgatója. Azért hívattam be, mert fel ajánlanék magának valamit.
- Mégpedig?
- Hetente 2x tarthatna a szabadidőben könyv bemutatót a félénkebb raboknak. Minden ilyenen bemutat 3 könyvet, amit már elolvasott, vagy ismer, ezzel ösztönözve őket az olvasásra. Mit szólna?
- Miért lenne ez nekem jó? – kérdeztem, mire elvigyorodott.
- A jövő hónapban jön egy bizottság, aki arról dönt, hogy ha az ide került rab, jól viselkedik, olvas sokat, különmunkát végez, illetve nem keveredik balhéba, azt haza engedik. Magára számítottam. – mondta, és közbe körbejárta a szobát.
- Hétfő és péntek? – kérdeztem,mire bólintott, majd kiküldött.
Beültem a cellába, ahol mindent elmeséltem Juspernek, aki eléggé furán fogadta a hírt. Volt a hangjában öröm is, és szomorúság is. Én ami engem illet, iszonyatosan örültem. Már alig vártam, hogy leteljen ez a két év, és most kaptam egy lehetőséget arra, hogy ne kelljen itt benn ücsörögnöm. Ebben a zárkában a napok iszonyatosan lassan teltek, és a semmittevés, ami sokszor előfordult, már az idegeimre ment. Még amikor edző terembe mentünk,a z volt a legélvezetesebb program, de azt csak szombaton lehetett. Az után jött a látogatás, amin nem igazán vettem részt. Amióta Zaynt megütöttem, azóta nem engedik, hogy bárkivel találkozzak ott, csak egy ilyen üveg lapon keresztül, telefon segítségével beszélhetek bárkivel.
- Szóval..hogyha tartod a jófiúságodat, akkor kiengednek? – kérdezte Ben, mikor az udvaron neki is elmeséltem.
- Valami olyasmi.
- Hát ez remek. – mosolygott. – De aztán, ha ki mész, akkor látogass meg minket! – nevetett, majd átölelt.
Kis ideig elvoltunk, majd behívtak minket, mert már sötétedett. Ez estét olvasással kezdtem, majd el is aludtam elég hamar.....
***********-
Eljött a szombat. Eléggé hamar volt. Bennel és Jusperrel egyből kelés után, szinte futólépésben indultunk az edző terem felé. 3 órán át, ott voltunk, majd vissza parancsoltak minket. Végül elmentünk ebédelni, majd jött a látogatási idő. Újra egy könyvbe menekültem. Ezúttal eléggé bele éltem magam, mikor megzavartak.
- Payne! Látogató. – mondta flegmán az őr, mire felkaptam a fejemet.
- Tényleg? – kérdeztem, mire csak intett, hogy menjek.
A bilincset a csuklómra nyomta, és levezetett a lépcsőn, egyenesen egy szobába. Fura, eddig úgy volt, hogy ide nem jöhetek. Meglepetten léptem be a szobába, ahol Danielle ült az egyik széken. Hatalmas vigyor terült el az arcomon, majd az őr levette a bilincset, és kiment. Egyből Dani nyakába ugrottam, és megcsókoltam.
- Mit keresel te itt? – kérdeztem, és közben a két kezemmel az arcát simogattam.
- Hiányoztál. Azt mondták, hogy bevertél egyet Zaynnek..ez igaz?
- Igen. Téged hogy hogy beengedtek? – kérdezte, mire elmosolyodott.
- Megmondtam, hogy vállalom, hogyha megütsz, vagy bántasz, az az én felelősségem.
- Imádlak, tudod? – kérdeztem, majd újra megcsókoltam. – Sosem tudnék neked ártani.
Csak mosolygott. Néztem a gyönyörű gesztenye barna szemeit, és a szép mosolyát, a fehér fogait, a göndör fürtjeit, amik kiengedve lógtak a vállán. Egyszerűen gyönyörű volt.
- Liam. Mit fogok 2 éven keresztül kezdeni nélküled? – kérdezte, mire csak átöleltem.
- Szeretni foglak. Mindig és örökké. – mondtam, és megpusziltam a feje búbját. ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése