2.rész

2.rész.

Kegyetlen a börtön élet. Első nap, beköltöztünk a cellánkba. Kaptam egy nagyon jó fej  szoba társat.  Jusper Neblin.  Szexuális erőszak miatt került ide.  Sokat szenvedett a tettei miatt, de már megbánta. 1 éve van itt, és még minimum 10 évet itt is fog maradni.

Berendezkedtünk, aztán első dolgunk az volt, hogy átkutattak minket. Levágták a hajunk, és elküldtek levegőzni. Éppen az udvaron ücsörögtünk Jusperrel, amikor láttuk, hogy balhé kerekedik.

-          Tudod, itt vagyok 1 éve, és már rengetegszer láttam ilyet. Sokszor van, hogy kedvük támad, és bizonyítani szeretnének, ezért beszólogatnak, és megmutatják mit tudnak. – kezdte mesélni , majd a tömeg felé mutatott.

-          Sosem értettem. ÉN egy kis nyápic vagyok, de ők. Félelmetesek. Sosem tudnék kiállni ellenük. – kezdtem bele a mondandómba, de ő félbeszakított.

-          Amint már meséltem, különböző csapatok vannak.  Vannak a négerek, a homoszexuálisok, a zsidók,  a nácik, és még sorolhatnám. A lényeg, hogy sose kerülj senkivel se haragba, ne szólj hozzá senkihez, akik kérdeznek, főképp a nácikkal ne beszélgess.  Ha ezt betartod, valószínüleg nem fogsz bajba kerülni.  – mosolygott.

-          Köszönöm. – mondtam, aztán befelé vettem az irányt. már csak az hiányzott volna, hogy bajba kerüljek.

***************

Teltek a napok, és eddig mindig sikerült meghúzódnom. 1 hete vagyok itt, és kezdem megszokni a kosztot, a többiek rosszalló nézését, és a szidásokat, amit hallani szoktam. Jusperrel eléggé jóban lettem, és összehaverkodtam még egy sráccal, aki pont ezért került ide, mint én. Bolti lopás, és betörés. Én szerencsére enyhébb büntetést kaptam, mert csak betörtem, de ő 5 évet kapott,  és már 3 évet leült.  A neve Ben Wayne.  Ők hát az én kis csapatom. Velük vagyok mindenhol, ők védnek meg engem, hogyha valamibe bele sodornám magamat.  Rájuk számíthattam jóban rosszban egyaránt.  

Egyik nap elmentünk edzeni a srácokkal. Határozottan megkönnyebbülés , hogy van kondi terem, és hogy be lehet menni néha. Mikor nem csuktak le szinte minden 2. nap mentem kondizni. Ott vezettem le a feszültséget, a haragot, és még sok mindent. Ezúttal is könnyített a lelkemen.

Mikor végeztünk mindenki vissza ment a cellájába, mert látogatási idő volt. Hetente egyszer, minden szombaton van.  Akihez jön valaki, az egy órát beszélgethet szeretteivel. Mivel biztos voltam benne, hogy hozzám senki nem jön, ledőltem az ágyamra, és megpróbáltam aludni egy kicsit.  Egyszer csak kopogtattak a rácson.

-          Payne! Vendég! – ordított, majd kinyitotta az ajtót, a kezemre pedig bilincset rakott.

Egy szobába vezetett, és leültetett az egyik székre.  Kiment, aztán én csak vártam. Mikor vissza jött levette rólam a bilincset, majd beküldte a vendégeket. Azt hittem, hogy felfal az ideg, mikor megláttam őket. Azt a 4 srácot. Kezeimet ökölbe szorítottam, és megpróbáltam vissza fogni magamat. Kiment az őr, én pedig már-már kétségbe estem. Nem akartam őket látni. Messziről el akartam őket kerülni.  

-          Szia haver. – köszönt Louis, majd a többiek is egymás után.

-          Menő a hajad. – vigyorgott Louis.

Nem szólaltam meg. Néztem, ahogy leülnek, és feszült tekintettem várják a válaszom.

-          Nektek is. – mondtam, aztán hátradőltem a széken.

Újra csönd lett. Néztek rám, és látták, hogy a szememben lángol a tűz. Ideges voltam, haragudtam rájuk.  A hatalmas csöndet Zayn szakította félbe.

-          Haver figyelj. Mi szörnyen sajnáljuk a dolgot. Kínoz a lelki ismeret, de most már nem tehetünk mit. – nézett rám, mire bennem feljebb ment a pumpa.

-          Talán..nem kellet volna cserben hagyni. – mondtam, majd felálltam, és a rácsozott ablakhoz sétáltam.

Az ablak az udvarra figyelt, ami üresen tátongott. Senki nem volt kinn, cska egy egy őr néhol néhol. A szél a port ide-oda fújta, és a kosár pályán lévő labda pedig gurulgatott jobbra balra, amint a szél bele kapott.  Az a pár fa, ami kinn volt, ugyanúgy dülöngéltek.  A felhők gyorsan mozogtak az égen, a nap pedig beragyogta a környéket. A madarak repkedtek a levegőben.  Ahogy néztem körbe, teljesen rossz érzés volt .Igaz, hogy szépnek tűnik, de mégsem az. Odaképzeltem azt, mikor a vérben fekvő emberek verik egymást, a többiek körbeállják, és drukkolnak az erősebbnek, hogy verje agyon a másikat. Iszonyatos.

-          Payne! 1 perc maradt. – kopogott be a biztonsági őr.

Elégedett vigyor terült el az arcomon.

-          Szóóóval. Srácok. Egy kérésem lenne. – kezdtem el nekik vigyorodni, majd komoly és mogorva hangra váltottam - Többet ne gyertek ide be. – mondtam, majd elindultam kifelé

-          Liam! – szólalt meg Niall, mire én csak odakaptam a fejemet.  – Mire jó ez?

-          Hagyjatok békén. Ami után így cserben hagytatok, de reméljétek, hogy egy ’bocsitól’ elfelejtek mindent.  – mondtam,aztán az ajtó mellett megálltam.

-          Liam! Ne csináld már. Nem is csináltunk semmit. – jött oda Zayn és megfogta a vállamat, mire én elrántottam magamat.

-          Rávettetek a hülyeségre. Én megtettem. Ti csak követtetek. Aztán mikor meghallottátok azt a rohadt rendőrséget, eliszkoltatok  jót röhögve rajtam. Mit gondoltok ez a semmi? – kérdeztem, mire lehajtották a fejüket.

-          Haver..kiengesztelünk. Kérlek. Nem is olyan nagy dolog ez. Csak két év . –modnta Zayn, amire kiborultam.

Elvigyorodtam, majd Zayn felé sétáltam. Kicsit kiroppantottam az ujjaimat, mire ő nyelt egy nagyot. 

-          Sziasztok. – vigyorogtam, és az ajtó felé fordultam, mire Zayn újra megragadta a vállamat.

Vissza fordultam, és erőből a szeme alá vágtam egyet, ököllel. Elegem lett.  A srácok  a szájukhoz kaptak, és felszisszentek. Zayn hátraesett  Louis karjaiba.

-          Azt mondtam, sziasztok. – mondtam, és már ki is léptem az ajtón, a biztonsági őt pedig vissza rakta a kezemre a bilincset és a cellámhoz vezetett. ...