4.rész

 És itt a negyedik rész:) Remélem tetszeni fog:D Jó olvasást mindenkinek :D 

2 hónapja vagyok itt. Egyre furcsább, és furcsább itt lenni. Kiderült, hogy amit mindenhol említettek, hogy a börtön erőszakról is szól, teljesen igaz. Úgy néz ki ezt Jusper és Ben eltitkolták előlem.  A múlt héten történt egy eset. Hallottam az ebédlőben, hogy egyik könyv moly mesélte az egyik haverjának, hogy a négerek közül Chuckie mit művelt vele. Egyszerűen..féltem hallgatni. Nem akartam, hogy velem is véletlenül megtörténjen ilyen. Eddig sikeresen kikerültem minden bajból, remélem ezentúl is így fog menni. Aznap letámadtam Bent, hogy meséljen nekem erről a dologról, ő pedig elfolytottan, és félénken beszélt. Szinte alig szólalt meg. Csak elmondta, hogy igen, van ilyen, és hagyta, hogy a fantáziám megmutassa a többit. Egyszerűen nem akartam elhinni. Azt mondták, hogy őket eddig kikerülték, és csak a nehezebb áldozatokra vadásznak, akik az ő korosztályukhoz tartoznak. Félek, hogy ez akkor sem gátolja meg őket.

Aznap egy szerdai nap volt. Reggel felkeltünk, és egyből a zuhanyzóba indultunk. Ilyenkor senki nincs szerencsére, szóval tudunk diszkréten, és egyedül zuhanyozni, anélkül hogy bárki megzavarna. miután végeztünk elmentünk  az étkezőbe. Már mindhármunk gyomra korgott az éhségtől, ezért sietve mentünk a konyhásokhoz, hogy még adjanak valamit. Szerencsére még épp odaértünk „zárás” előtt. Leültünk az egyik sarokban lévő eldugott asztalhoz. Eszegetni kezdtünk a már száraz kiflinket, ami vastagon meg volt vajazva.  Néha, mikor jó kedve van az igazgatónak, akkor még sonkát vagy szalámit is kapunk bele. Olyankor az már elkényeztetés.

Végig beszélgettük a reggelit, majd vissza küldtek a celláinkba. Igyekeztem a lehető legtöbb időt ott tölteni, és elfoglalni magamat. Féltem, akármennyire is ciki, féltem. A könyv ismertetőt, amit az igazgató felajánlott nekem, eltörölte, mivel nem sokan akartak olvasni.  Én sorsom, de megmondta, hogy segítség, hogy legalább felajánlottam.  Az a bizonyos bizottság, körülbelül másfél hét múlva jön, addig normálisnak kell lennem, és semmibe nem bele keverednem. Igyekszem a legtöbbet elérni. Újra a könyvek rabságába estem, az elmúlt egy héten. Már tornyosulnak a szekrényemen a fekete fehér, kemény, és duplán átkötött könyvek. Jusper mostanság kinn lógott Bennel, csak én voltam az, aki benn ült, és olvasta azt a kopott betűs régi könyveket, amit talán már vagy 15 éve nem cseréltek le abban a könyvtárban.

-          Ma sem szándékozol levegőzni? – állt elém Jusper, és szúrós szemekkel nézett rám.

-          Ami azt illeti....- kezdtem el vakargatni a tarkómat, és becsuktam az előttem lévő könyvet.

-          Ne parázzál már. Egy hétig még kibírod balhé nélkül, ha eddig is kibírtad.  – nyavalygott.

-          Legyen. – mondtam, és felálltam. Lementünk az udvarra, és leültünk a szokásos helyünkre.

Ben ott ült. Hallgatag volt, és meredt maga elé. Nem tudom, hogy mi történhetett vele, de valami megviselte őt. Ránéztem, ő pedig vetett rám egy hirtelen pillantást, majd újra a cipője orrát tanulmányozta.

-          Mi van Ben? – kérdeztem, mire ő elmosolyodott.

-          Felhívták telefonon. Meghalt a testvére. – válaszolta Jusper, és leült mellé.

-          Úristen. Sajnálom. Részvétem. – mondtam, mire csak idegesen rám nézett.

Felugrott a padról, és beszaladt az épületbe. Sírt, messziről is láthattuk, hogy sírt.

-          Mi történt a tesójával. – kérdeztem, mire Jusper megrántotta a vállát.

-          Elvileg rákos volt, és az utolsó napjai voltak hátra, és ma jött el az a nap...- mondta.

-          Úrsiten. – nézte rá, ő meg csak nevetett a reakciómon.

-          A legjobb, hogy még a temetésre se mehet ki. Talán 2 év múlva meglátogathatja a sírt. – mondta kicsit furcsa hangnemben. Nem tudtam eldönteni, hogy most mit gondol. Talán pontosan leszarja ezt az egészet, és nem érdekli, hogy mi történt.

Felálltam a padról, és én is befelé vettem az irányt.

******************-

*1 héttel és 3 nappal később*

Holnap itt lesz a nap. Eldőlik, hogy itt fogok-e rohadni, vagy mehetek haza. Idegesen rugóztam fel-le az ágyon, és közben gondolkoztam azon, hogy vajon mit csinálnék, hogyha kikerülnék. Talán első dolgom az lenne, hogy Daniellhez megyek. Utána meglátogatnám a szüleimet és a nővéreimet. Talán most érdekelné őket, hogy mi történt velem.  És mit kezdenék a srácokkal? tuti, hogy nem lenne könnyű eset. Megfogadtam, és meg is tartom, hogy megbosszulom, amit tettek velem.  Az életem teljesen normális volt. Haverokkal buliztam, hülyéskedtünk.  Erre mi történt. A barátaim, akikről azt hittem, hogy mindig megbízhatok bennük, hagyták, hogy elvigyen a rendőrség. Azt hiszem, ez nem holmi ’nem érdekel, majd kiengesztelnek’ dolog....