5.rész

Kicsit soká, de itt a következő rész:) Jó olvasást. Légyszíves alul kattintsatok a "jóóó,rossz, imádom,,borzalmas" gombok egyikére:)))

Aznap este, egész végig mocorogtam az ágyamban. Egyszerűen nem találtam a kényelmes pózt. Kerestem, gondolkoztam azon, hogy hova fogok menni, és mit fogok csinálni, hogyha kijutok. Egyik ötletről  ugrottam a másikra. Rengeteg célt kitűztem magam elé. Az nap este, azt hiszem értelmes volt fenn maradnom. Értelmet nyert a jövőm , az életem. Elhatároztam, hogy igyekszem minnél többet megtenni azért, hogy normális, jól kereső ember legyek, aki  el tud vegyülni az emberek között. Nem fogok különbözni tőlük. 

Azon is agyaltam rengeteget, hogy mit fogok tenni azzal a 4 idiótával. Egészen hosszú terveket szövögettem,de aztán végül azon maradtam, hogy ahol tudok, ott teszek keresztbe nekik. 

És eljött a reggel. Az a nap, ami mindent eldönt. Szépen lassan kikászálódtam az ágyból, a srácokkal pedig megint a zuhanyzóba siettünk.  Frissülés után reggeli, aztán udvar. Szokásos menet. Már kezdem unni.  Leültünk az udvaron, és beszélgettünk. Szokásos  téma.  Mikor ránk szóltak, mind a hárman elindultunk be a cellákhoz.

-          Szóval. Akkor ma lehet haza mész? – kérdezte Jusper.

-          Elvileg. – vigyorogtam – Végül is én nagyon remélem.

-          Értem.  Akkor..drukkolok. – mondta kicsit lehangolva.

Elmosolyodtam, majd újra egy könyvért nyúltam. Hátradőltem, és olvasni kezdtem.

-          Haver, te tényleg hülye vagy. – nevetett Jusper, és ő is hátradőlt. – Inkább aludj, mint én.

Nevettem egyet, aztán becsuktam a könyvet, és elhelyezkedtem. Megpróbáltam elaludni, de újra csak azon járt az agyam, hogy vajon mit fognak kérdezni tőlem ott. A bizottság előtt. Fél óra gondolkozás után sikeresen elaludtam.

„Mentem egy  erdő közepén. Azt hiszem valahol Angliában van. Már jártam itt. Sétáltam végig a kitaposott ösvényen, de  nem akart véget érni az út.  Körbenéztem, és megláttam magam mellett  Daniellet, a másik oldalon pedig Louis. Mit keresnek ők itt? Oda-vissza kapkodtam a fejemet. Hol Danira, hol Loura néztem.  Nem tudtam, hogy mit akarok csinálni, nem tudtam, hogy hol vagyok, és miért. Csak annyit, hogy egy ijesztő és veszélyes sötét erdőben ácsorgok, és a képzeletemmel játszadozom. Jobb oldalamra néztem, Danielle eltűnt.

-          Danielle! – ordítottam oda, de a válasz a másik oldalamról jött.

-          Itt vagyok. – mondta Louis mellett állva.

-          Hála az égnek. – fújtam ki a levegőt.

-          Na mi van Payne? Csak nem félted a barátnődet? – nevetett Louis. – Nehogy valami baja essen. – mutogatott az ujjával, és furcsa akcentussal beszélt.

-          Hagyd őt békén. Danielle, kérlek, gyere ide! – mondtam.

De mintha meg sem hallotta volna. Louis szemeit fürkészte.  A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy oda hajol hozzá, Louis pedig megcsókolja. A szívem mintha ketté hasadt volna, térdre rogytam. Louis tudta a gyenge pontomat. Féltettem a hozzám közel állókat. Nagyon.

-          Louis! Danielle! – ordítottam, mire csak folytatták.

Szenvedélyesen csókolgatták egymást, mire felálltam, és feléjük akartam rohanni, de a lábaim, mintha földbe gyökereztek volna.  Mikor felpillantottam Danielre, egy nagy vigyor terült el az arcán.

-          Louis! – ordítottam, és sikerült  megindulnom felé, de akkor....”

Felébredtem.  Heves szívdobogással, és ijedten ugrottam ki az ágyból, és mélyeket lélegeztem. Egyik legrosszabb tulajdonságom az, hogy könnyen leszek féltékeny ilyen szempontból,. A másik, hogy nehezen bocsájtok meg.

Az ágy szélén ültem, és a padlóval szemeztem.

-          Haver. Minden rendben? – kérdezte félénken Jusper.

-          Micsoda? – néztem fel, mert nem igazán értettem amit mondott.

-          Mi volt ez az előbb?

Megráztam a fejemet, majd elmeséltem az álmomat. Álmomat. Iszonyatosan jó érzés volt kimondani, hogy csak képzeltem a dolgot. Már éppen a végén jártam, mikor kopogtattak a rácson.

-          Payne!  Igazgató! – mondta, én pedig felpattantam, és intettem Juspernek hogy majd folytatom később.

Rám nyomta a bilincset, és elvezetett az igazgató szobájához. Leültetett egy székbe, majd kiment.  Ott ücsörögtem, aztán egyszer csak nyílt az ajtó.  Először egy idősebb nő lépett be rajta, akinek a haja már kezdett őszülni. Eléggé nagy darab volt, de hát ez ilyen korban Szinte már elvárás.  Vastag keretes szemüveg volt rajta, és a száján erős lilás rózsaszínes rúzs. iszonyatosan nézett ki. Utána egy fiatalabb férfi lépett be, aki zakóban volt. Fél hosszú barnás szőke haja oldalra volt fésülve. Szemüveges volt ő is.  Utána belépett egy fiatal lány is. Talán 18-19 lehetett. Vörös , hosszú, nyíl egyenes haja volt, ami hátul ló farokba volt fogva. Hatalmas vigyor terült el az arcán, mikor meglátott. Talán ismerem?

-          Jó napot kívánok. – mondtam, mikor leültek velem szembe.

-          Neked is. Liam Payne ugye?- kérdezte a nő.

-          Igen, önöket hogy hívják? – kérdeztem, mire a nő egy szép mosolyt villantott.

-          Ő itt Sofia – mutatott a lányra – ő Mitchell – nézett a férfira –  én pedig Tamara vagyok.

Mosolyogtam egyet, aztán lehajtottam a fejemet.  Gondolkoztam. Eszembe jutott az álmom, és megborzongtam.

-          Mesélj magadról kérlek. – szólalt meg Sofia.....