6.rész

És íme a 6.rész:) Jó olvasást:) Kérlek titeket, hogy oldalt a közvélemény kutatásnál szavazzatok legyetek szívesek! :) 
ja és Légyszíves alul kattintsatok a "jóóó,rossz, imádom,,borzalmas" gombok egyikére:)))  

 
-          Mesélj magadról kérlek – szólalt meg Sofia.

Rá néztem, majd a többiekre sorban, és felsóhajtottam.

-          Mire lennének kíváncsiak?

-          Mondjuk, mesélj a családodról. – mondta, mire görcsbe szorult a gyomrom.

-          Van két nővérem, az anyukám és az apukám elváltak egymástól, én pedig egyedül maradtam a nővéreimmel. A szüleim tehát cserben hagytak, és a nővérem közül is csak egyikükre számíthatok igazán. – mondtam, és közben végig a padlót bámultam. – Rá se mindig.

-          Értem. Sajnáljuk. Akkor, meséljen a barátairól. – mondta Tamara.

Újra görcsbe szorult a gyomrom. Most meséljem el, hogy miattuk kerültem ide, és ezért utálom őket, pedig azt hittem hogy igaz barátaim? És meséljem el, hogy az iskolában midnig is féltek tőlem, mert másabb voltam mint ők, ezért messziről elkerültek? Nem! Nem mondhatom ezt.

-          A barátaim...ez egy érdekes történet. Tudja, ők eléggé furcsák.  Sokszor kevernek engem bajba. – mondtam végül.

-          Miféle bajba? – kérdezték szinte egyszerre.

Meséljek el mindent? Mit mondhatnék? Hogy minden szombat este elmegyünk piálni, berúgunk, és engem sodornak mindig bajba?

-          Az iskolában mindig kiközösítettek engem, vagy  kínos helyzetbe hoztak, ezért is haragudtam meg rájuk. Eléggé rossz amikor az állítólagos igaz barátaim átvernek. – mondtam, és újra lehajtottam a fejemet. Kicsordult pár könnycsepp a szememből.

Mind a hárman engem néztem,  meghatódva.  Láttam, hogy nekik is csillog a szemükben a könny, de vissza tartják.  Csak bámulnak rám. Eléggé ciki helyzet, de nem érdekel.  Legalább el mondhattam.

-          Na és, van valaki az életedben, aki melletted áll? – kérdezte a férfi.

-          Az egyetlen ember, akiben teljes mértékben megbízok, az a barátnőm. Danielle. Mindig ott van mellettem amikor szükségem van rá, és sosem hagy cserben.  Ő az aki, teljesen ismer, minden kis porcikámat, és tudja, hogy milyen is vagyok valójában.

-          Milyen vagy valójában Liam? – kérdezte Sofia.

-          Visszahúzódó. Szeretek otthon ücsörögni, zenét hallgatni, Tv-t nézni.  Nehezen mutatom meg az érzéseimet, de akinek mégis, az biztos lehet benne, hogy komolyan gondolom. Sosem voltam nagyravágyó. Szerettem volna jól kereső, érdekes emberré válni, de ez az incidens..illetve...hiba, amit elkövettem, elrontotta az életemet. – mondtam, és közben  tördeltem az ujjaimat.

Összenéztek, majd felálltak.

-          Köszönjük a beszámolót. A bizottság félrevonul tárgyalni az eredményről. – mondta  Mitchell, ezárt kimentek az ajtón.

Egész végig az járt a fejemben, hogy vajon milyen hatást keltett az, hogy érveltem. Hogy meséltem magamról bensőbb dolgokat is. Reméltem, hogy nem rontottam el semmit.

Felálltam a székből, és az ablakba álltam. Még mindig olyan unott és szürke volt minden.  Otthon persze minden szép színes. A fű tényleg zöld, a virágok szivárványban pompáznak, és szépek. Itt meg csak eső által locsolt, elszáradt növények néhány helyen. Az udvart beborítja a beton, és nagyjából semmi más nincs ott. Az épület mellett van egy nagy tér, ahol egy temető fekszik. Nemrég mesélte Ben nekem. Azóta valahogy  furcsa érzés az udvarra menni.

Visszaültem a székbe, és lábamat rázogatni kezdtem. Elvileg ezzel szokás a feszültséget levezetni.  Már vagy 20 perce ültem ott, mikor belépett Sofia.  Leült velem szembe, és kicsit ideges volt.

-          Na az igazság az, hogy a többieknek el kellett szaladniuk valahova, ezért engem küldtek be, hogy mondjam el a hírt.

-          És mi a döntés?- kérdeztem egyből.

-          Hát..amiket mondtál, teljesen meghatott minket. Érdekes életed lehet, és elhisszük, hogy sosem volt tökéletes. Miután ezt elmondtad, megnéztük, hogy miért kerültél ide, és igazán érdekes múltad van. Többször is kerültél pár napos őrizetbe a rendőrségen, és már volt bírósági ügyed.  – kezdte el mondani -  Elkeserítő. Nem tudjuk, hogy mi a háttér, nem is érdekel.

-          Tehát..ezt vegyem egy nemnek?

-          Folytatom. Ez mind rossz, de amit mondtál  a végén.  Tudjuk ki is vagy igazából, és ezt az igazgató is mondta. Nem érti, hogyan tehettél ilyet, pedig eléggé rendes gyerek vagy.  Amit a barátnődről mondtál, csodálatos volt. Megérdemel téged, és te is őt. Reméljük, hogy az életed majd szépen lassan rendbe fog jönni....de ez a döntés nem erről szól...Viszont az eredmény megszületett. – húzta az időt, aminek az volt az eredménye, hogy az ujjaimat majdnem szilánkosra tördeltem.

-          Elmondanád, hogy mi az? – kezdtem idegesen, mire ő elvigyorodott.

-          Mivel történtek veled dolgok, ezért abba állapodtunk meg, hogy..... – halkult el, és elszomorodott. – Hazamehetsz – vigyorgott, mire én felpattantam, és átöleltem.

Amint kimondta, szinte meg sem hallottam mást, csak ez a szó ismétlődött a fülemben.  Iszonyatosan boldog voltam. Egyszerűen nem hittem el.

-          De van 2 feltétel. – mondta, mire elszállt egy kicsit a kedvem. 

-          Mégpedig?

-          Az első, hogy még 1 hónapot benn kell maradnod. A másik pedig,  köz munka 5 hónapig.

-          Rendben van. – vigyorogtam, de már úgy éreztem ki kell adnom magamból a boldogságot.

-          Most viszont megyek. Szia. – mondta, é kiment az ajtón.

Ott abban a pillanatban Felsóhajtottam, és elordítottam magamat.  Nem érdekelt ki nézett hülyének, ki kívánkozott.  Boldogan indultam vissza a Cellánkba, egy őr kíséretével. Jusper rá se kérdezett, csak gratulált. Átölelt, hátba veregetett. Szokásos, de gondolom nem hatotta meg annyira a dolog. De nem érdekelt. Csak az, hogy 1 hónap, és otthon lehetek...